Hídpénzt szednek újra?

A 2015 januárjától érvényes matricás útdíjrendszer-változások részeként az M0-s egyes részei, így a körgyűrű északi Duna-hídja is díjkötelessé vált; azaz a Megyeri hídon áthaladóknak január 1-jétől „hídpénzt” kell fizetniük. A Széchenyi korában megjelent hídpénz intézményének ismételt bevezetéséről már 2012-ben is esett szó: a dugódíj alternatívájaként tárgyaltak róla. Ez egyelőre nem valósult meg, csak a Megyeri híd lett fizetős, azonban már ez a változás is jelentős dugókat generálhat. A fizetős híd helyett a továbbra is ingyenes szakaszokon közlekedni vágyó autósok miatt ugyanis a Szentendrei út és az Árpád híd forgalma megnövekedhet.

2012-ben már szóba került a hídpénz bevezetése

2012 nyarán a főváros már gondolkodott a hídpénz bevezetésén, ugyanis úgy vélték, ennek ellenőrzőrendszerét a dugódíjénál olcsóbban és gyorsabban lehetne kiépíteni. A tervek szerint a behajtási zóna a hídfőkre korlátozódott volna, a behajtási díjat pedig a BKK-nak kellett volna fizetni.

A Megyeri híd mellett az M0-s más szakaszai is fizetőssé váltak

A hídpénz bevezetését 2013 júliusára tervezték: behajtási iránytól függetlenül fizettek volna az autósok, azokban kérdés volt, hogy az összes fővárosi hídon bevezessék-e az új díjat, illetve, hogy az hozna-e annyi bevételt, mint a dugódíj. A hídpénzt általánosságban egyelőre nem vezették be, azonban a Megyeri híd most fizetőssé vált, az M0-s további szakaszaival, illetve több vidéki úttal egyetemben.

További útdíjváltozások 2015-ben

A 2015-ös útdíjrendszer-módosítás másik legfontosabb intézkedése a megyei matricák bevezetése: ennek keretében a személyautósok évi 5000 forintért válthatnak egy megyében érvényes éves matricát, illetve egy autóra többet is. A matricákat továbbra is a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban, illetve kijelölt árusítóhelyein, valamint interneten és SMS-ben lehet beszerezni.

CARE.HU


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük